Tisztelt Látogató!
Örömmel köszöntjük az Észak-alföldi Régió ivóvízminőség-javító program 1. ütemének megvalósítására létrejött Önkormányzati Társulás honlapján!
Honlapunkon keresztül lehetőséget szeretnénk biztosítani minden Kedves Érdeklődő számára, hogy megismerhesse terveinket, illetve betekintést nyerjen a beruházás részleteibe.
Az Európai Unió Kohéziós Alapjából támogatott ivóvízminőség-javító projektek célja, hogy a projekt megvalósulására társult településeken az előírásoknak megfelelő, egészséges ivóvízellátás valósuljon meg. A beruházások elsődleges célja az üzemelő vízművek vízkezelési berendezéseinek korszerűsítése vagy – amennyiben lehetséges – tisztább vízbázis feltárása (azaz a jelenlegi vízbázis kiváltása).
Szintén az ivóvízminőség romlását okozza a vízvezeték-hálózatban lerakódó fém-származékokban dús iszap, valamint az azbeszt-cementből készült vízelosztó vezetékek rossz minősége, repedezettsége is. A hálózati szennyeződést a hálózatok tisztításával (azaz első lépcsőben tisztíthatóvá tételével), valamint a repedezett vezeték-szakaszok cseréjével lehet csökkenteni.
A beruházás az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásának köszönhetően valósulhat meg, a résztvevő önkormányzatoknak kevesebb, mint 10% önrésszel kell rendelkezniük.
Reméljük, hogy az ivóvízminőség-javító program megismerése után Ön is egyetért majd velünk abban, hogy ezek a fejlesztések minden, a régióban élő ember javát szolgálják, ezért kiemelt jelentőségük van.
Üdvözlettel:
Oláh Miklós
Társulási Tanács elnök


